Lassan egy hónapja, hogy hazaértem Tajvanból, és már sokaknak ígértem, hogy elkészítem a beszámolót, amivel sokaknak tartozom. Nyilván egy ilyen weblap keretében nem lehet mindent elmondani, és mivel széles körnek készül az oldal, lehet, hogy sok helyen túlságosan tárgyilagos leszek. Lássuk! :-)

A jobb oldali képeket igyekeztem időrendi sorrendbe tenni. Mintegy 60 képet válogattam össze, amelyek minősége megfelelő. Sokkal több képet csináltam, de sajnos a legtöbb kép életlen lett. Készítettem kis felbontású videofilmeket is, amelyekből néhányat erről az oldalról indulva el lehet érni, de azokból is lényegesen több van, tehát ez csak egy szűk válogatás. A jobb oldali képek egy részét nem is én csináltam, hanem vendéglátóim, akik jobb technikával (és talán nagyobb fényképezői szaktudással) voltak felfegyverkezve, mint én.

Az utazás célja tisztán szakmai jellegű volt, habár nekem inkább kirándulásnak tűnt. Vendéglátóim, akik közül elsősorban Chu-Chinget emelem ki, hiszen végül is ő hívott meg, valóban mindenről gondoskodtak. Elsőrangú szállásban, ételekben és baráti fogadtatásban volt részem.

Az utazás szakmai tartalma

Nem tudtam előre, hogy Chu-Ching miért hív. Már évek óta tartjuk a kapcsolatot: talán 3 éve, nehéz visszakeresni, hogy pontosan mióta. Chu-Ching volt, aki a SARS járvány idején kezdte el használni a WMI-t, hogy a tanítványait távoli elérés mellett az analízis alapjaira tanítsa.

Az, hogy Chu-Ching valójában kicsoda, és pontosan mit szeretne tőlem, lassan derült ki. Először is, már a repülőtéren probléma volt, hogy felismerjem. A fénykép alapján, amit az interneten láttam, nem lett volna könnyű dolgom; de sajnos az indulás hevében elfelejtettem megnézni a fényképét, így a néhány évvel ezelőtti emlékeimre támaszkodtam. Tulajdonképpen hiába, mert az első napokban számomra minden tajvani nagyjából ugyanúgy nézett ki: csak a látogatásom vége felé kezdtem a nüanszokat jobban felfedezni. A reptéren szerencsére a hangosbemondó gyorsan kisegített, és nemsokára kettesben kocsikáztunk a Tao-Yuan-i repülőtérről az egyetemi szobája felé, s igyekeztem asszimilálódni. A legnehezebb az volt, hogy nem igazán értettem a szavait: sajátos kiejtéssel bűvölte az angolt - el kellett telnie néhány napnak, amíg nagyjából azonos hullámhosszra kerültünk kiejtés tekintetében... :-)

Chu-Ching 46 éves, diffúziós modellekkel foglalkozik, ami a sztochasztikus folyamatok alfejezethez kapcsolódik a matematika óriási tudományában. Ezt persze nagyjából tudtam, sőt, Csörgő professzor, kiváló szegedi kollégám, maga is ajánlott szakkönyvet, amiből fölkészülhetek. Hamar kiderült, hogy ez (számomra legalábbis) reménytelen vállalkozás ilyen rövid idő alatt. De hamar meg is nyugodtam, mert Chu-Ching nem várta el, hogy profi legyek a témában: tőlem csak azt várta, hogy a Maxima nevű komputeralgebrai rendszer Ito-deriváltakat számolni tudó csomagját illesszem hozzá a WMI rendszerhez, mert szeptembertől egy PhD kurzust szeretne indítani 10-15 főnek, akikkel ilyen számolásokat végeznének.

Ezt a munkát viszonylag gyorsan, az érkezésem utáni napon el is végeztem. A fennmaradó időben további technikai kérdéseket oldottunk meg, főleg telepítési problémákat, így a hét végére összeállhatott az a stabil 1.0.2-es WMI verzió, amivel Chu-Ching nekivághat a PhD kurzusnak. A közös munka mellett tartottam egy kisebb előadást is, de mivel nyár volt (s a tanszéken mindenki nyaralt valahol máshol), Chu-Chingen kívül csak Ming-Siang, az ő fiatal barátja vett részt.

A WMI struktúráján és továbbfejlesztésén kívül több dolog is szóba került, ahogyan egyre inkább megismertük egymást, összebarátkoztunk, s róttuk együtt a főváros, Tajpej utcáit. Tulajdonképpen többnyire autóval mentünk, habár a bevásárlóközpontok, később pedig a Tamshui, majd Linkou Village látnivalóit természetesen gyalog néztük meg. Chu-Ching "nagy linuxos", elkötelezett híve a szabad matematikai szoftvereknek, így a Maxima mellett a TeXmacs nagy szakértője is, amit az is bizonyít, hogy a kínai fordítást ő készítette el (egyébként a WMI kínai fordítása is az ő nevéhez fűződik). Sőt, jó kapcsolatban van Joris van der Hoevennel, aki a TeXmacs szerzője; személyesen is találkoztak, talán tavaly, amikor Chu-Ching őt is meghívta Tajvanba. Most, augusztusban Chu-Ching Spanyolországba utazik a Nemzetközi Matematikai Kongresszusra, ahol ismét találkoznak, s Joris is, Chu-Ching is előadást tart majd a matematikai szoftver szekcióban. Chu-Ching a WMI-vel kapcsolatos oktatási eredményeiről is be fog számolni (az absztraktjának a PDF változata már letölthető).

Nagyon megindító volt látni, hogy Chu-Ching mennyire fontosnak tartja a WMI-t, és támogatásáról biztosított. A főnöke, T. H. Kuo professzor, akivel egy este együtt vacsorázhattam, szintén lát fantáziát a dologban, habár ő inkább azon a véleményen van, hogy "hagyja", hadd menjenek a dolgok a medrükben. Így Chu-Chinget támogatja az elképzeléseiben, ahogyan ezt a tajvani utazásomat is lényegében ő engedélyezte, hogy anyagilag finanszírozzák. Kuo professzor igen neves szaktekintély Tajvanban: amellett, hogy elismert mestere a differenciálegyenleteknek, a nemzetközi diákolimpiákra is rendszerint ő készíti fel a középiskolásokat. Néhány éven keresztül a Tajvani Matematikai Társulatnak is elnöke volt.

Egy nagyon picit persze csak belemélyedtem a sztochasztikus folyamatokba is. Magammal vittem a Gihman-Szkorohod könyvet, még az odaúton a vonaton nekifogtam, mert egy matematikus barátom bejelölte azokat a fejezeteket, amelyeket minimálisan el kell, hogy szerinte olvassak ahhoz, hogy "minden világos legyen". Csörgő professzorral egyet kell értenem, hogy ez minimum két év egy halandó ember számára - habár az egyetemistákról az ismert vicc szerint tudjuk, hogy akár "holnapra" is képesek megtanulni kínaiul, ha a körülmények és a kényszer úgy hozzák... :-)

Maga a matematikai rész tulajdonképpen csak annyi volt, amit használnom kellett, hogy definiálni kell tudni Brown-mozgásokat, illetve előírni, hogy függetlenek. Ez a Maximában a következőképpen történik, ha betöltjük Andrej Zorin nagyszerű csomagját:

ItoInit(t,dt);
BrownSingle(w,0);
BrownSingle(b,0);
AddQuadVar(dw*db,0);

Végül, az ItoD függvényt kell meghívni. Ennyi háttértudással, voltaképpen az elméleti részletek ismerete nélkül is összeállhatott Chu-Ching kérése. De Chu-Ching, aki egyébként a TeXmacs Session-opcióját is felhasználva éppen egy interaktív egyetemi jegyzetet ír sztochasztikus folyamatokból (különös hangsúlyt fektetve a példákra, vagyis az alkalmazásra), azt is felvetette, hogy ő szívesen dolgozna a magyar kollégákkal is. Amikor elmondtam, hogy nálunk külön Sztochasztika Tanszék van, akkor csak annyit mondott, hogy ők az egész orvosi egyetemet 5-en kell, hogy kiszolgálják matematikusként.

Chu-Ching tehát nem is matematikai intézetben dolgozik, amin először meglepődtem; sőt, az is kiderült, hogy 5-ük közül voltaképpen ő a kakukktojás: a többiek mind differenciálegyenletesek. Így ő a tanszék (vagy inkább: matematikai kutatócsoport) munkájában kevéssé tud részt venni. De, tovább menve, Tajvanban sem talál igazán olyan kollégát, aki akár csak véleményezni is tudná a készülő jegyzetét. Így hát nem bánná, ha esetleg a magyar kollégáknak is elküldhetné az anyagot, habár végignézve Csörgő és Krámli professzorok (egyébként igen hosszú) publikációs listáját, még az is lehet, hogy a számukra is távol álló terület a diffúziós folyamatok elmélete.

A közös jövőbeli együttműködést is Chu-Ching vetette fel. Megegyeztünk, hogy az őszi hónapokban közösen elkészítünk egy tervet, amelyben részletezzük a WMI továbbfejlesztésének lehetséges irányait. Az a tervem, hogy ebbe széles körűen bevonnám azokat a kollégákat, akik a WMI jelenlegi változatában kisebb vagy nagyobb erő bevonásával segédkeztek. A fő irányvonal továbbra is egy könnyen kezelhető matematikai szakértői rendszer fejlesztése volna. Ha jók az elképzeléseink, komoly támogatást várhatunk Kuo professzortól s vele együtt a tajvani kormánytól. Ezen felül én más forrásokra is szívesen támaszkodnék, pl. EU-pályázatokra, de ez egy másik kérdés, és lehet, hogy ez a nehezebb.

Kuo professzor emellett ígéretet tett, hogy 2008-ban konferenciát fognak szervezni "matematikai szoftverek" témában, amelyre mind Jorist, mind engem szeretnének meghívni.

Érdekességként még annyit, hogy Chu-Chingnak nagyon jó kis házi könyvtára van az irodájában, s amellett, hogy egy Erdős-előszavas könyvet találtam nála, egy kínai bevezetővel ellátott Szőkefalvi-Riesz Funkcionálanalízis is ott volt a polcán. (1-1 rövidfilm letölthető az irodájáról QuickTime MOV formátumban (1,1 MB), illetve a Szőkefalvi-Riesz-könyvről (3,4 MB). Ez utóbbit feltétlenül érdemes megnézni. Én ezeket a filmeket az MPlayer programmal szoktam lejátszani.)

A kultúra és ami ehhez kapcsolódik

Ebben a részben sok dologról írhatnék, hiszen élményem akadt bőven, kezdve az utazással (26 óra volt háztól házig, minimális csatlakozási időket számolva), ami önmagában is kulturális élmény volt. Amint felszálltam a tajvani légitársaság járatára, máris egy kínai zeneszerző kínai zenészek által előadott nagyzenekari darabjába hallgathattam bele a repülőgép számítógépes szórakoztató rendszerén belül: mivel 4-szer hallgattam végig ezt a "nyitányt" (oda 2-szer és vissza is 2-szer, mivel Bangkokban 2 órás pihenőt tartottunk), negyedjére már egészen megszerettem a távol-keleti stílust, és e sorok írásakor azt kell mondanom, szinte hiányzik. :-)

Az út tehát, a repülést különösen kiemelve, igen fáradságos volt, de hát ez alapvető ekkora távolságnál. Tajvan már "majdnem" Ausztrália, Japán szinte északra van, s a kínai nagy állam teljes egészében nyugatra (illetve északra) van tőle. 22 millióan laknak itt, kb. harmadakkora területen, mint Magyarország. A népsűrűség tehát durván hatszoros. Ezt a fővárosban, Tajpejben meg is lehetett érezni, különösen a belvárosban, ahol tapintható volt a zsúfoltság. Én ezt abban még inkább éreztem, hogy sok helyen csak kínai betűkkel lehetett találkozni, semmi angol fordítás, és ez egy idő után frusztráló volt - sok-sok kínai betű, hézagok nélkül... valóban kínai... :-) Az épületek eléggé hasonlítanak egymáshoz, legalábbis a régiek, kevés kreativitást véltem felfedezni bennük, legalábbis azokban, amelyek nem valami hagyományhoz kötődnek (pl. a templomokra gondolok itt). Az új épületekben viszont tényleg van építészeti fantázia, öröm rájuk nézni, és elég sok van belőlük. Átlagosan 10 emelet magasaknak éreztem őket; Chu-Ching mutatott néhány nagyobb épületkomplexumot, ahol ott közismert technikai gyárak vannak, pl. világelső cégek, amelyek laptopokat szerelnek össze.

Nem egyértelmű Tajvan megítélése abból a szempontból, hogy az emberek gondolkodásában minőségileg változás is történt volna, mióta - az "igazi" Kínával ellentétben - a "kapitalizmus útjára" lépett. Abban egyetértés van, hogy elsősorban a japánok által idetelepített gyárak lendítették fel a gazdaságot (az életszínvonal 10-szerese a kínainak: míg ott 50 euró körül van a havi minimálbér, addig Tajvanban ez 500 euró), de hogy a tajvaniak csak gyártanak, s nem gondolkoznak (vagyis az "ész" továbbra is Japánból jön), ez vita tárgya. Az biztos, hogy a mérnökképzés sokat fejlődött az elmúlt évtizedekben: enélkül lehetetlen volna a világ egy komoly részének technikai fogyasztását ezen a kis szigeten kielégíteni.

Tajvan kialakulásának története is érdekes. Ezt persze sokan tudják (azok közül, akikkel Magyarországon erről már beszéltem; én pl. nem tudtam), de azért röviden leírom azok kedvéért, akik esetleg nem: Tajvan 1949 óta köztársaság (Republic of China, vagyis Kínai Köztársaság), de az "igazi" Kína (People Republic of China, vagyis Kínai Népköztársaság) sosem ismerte el önálló államként. Míg a II. világháborúban Mao Ce Tung, a későbbi véreskezű kommunista vezér, s Chiang Kai Shek (a későbbi tajvani diktátor) még egymás mellett küzdöttek a japánok ellen a szabad Kínáért, addig '49-ben már a kínai polgárháború szemben álló felei. Mao elsöprő győzelmet arat még ebben az évben, s Chiang Kai Shek utolsó állásként Tajvan szigetére menekül. Itt Amerika-barát rendszert akar felépíteni, de a módszerei nem találnak teljes egyetértésre az USÁ-ban; habár Chiang Kai Shek még mindig sokkal pozitívabb az amerikaiak számára, mint a kommunista Mao. Tehát maga Chiang Kai Shek is erős kézzel irányítja az országot (Chu-Ching szerint abban a politikai helyzetben nem is lehetett másképp), s a technikai fejlesztések irányába mozdul el. A két kínai állam között (a "nagy" Kínának 1 milliárd lakosa van!) igen puskaporos a viszony, s a mai napig nincsenek diplomáciai viszonyban egymással, amit az is mutat, hogy a tajvani légitársaság gépeinek tilos Kína felett átrepülniük. Ez az oka, hogy Thaiföld felé kerülünk, ami majdnem kétszer annyi időt okoz a repülőútban.

A modern Kína, mely már nyit a gazdasági érdekek felé is, úgy tűnik, kezdi elfogadni Tajvant; bár egészen pontosan senki sem tudja, hogy mi fog történni, milyen döntések várhatók. Úgy tűnik, hogy a gazdasági élet a jelenlegi helyzet konzerválásában érdekelt. Több tajvani cég - a gyártási költségek csökkentése érdekében - Kínába költözik át, és láthatóan olyan szorossá válnak a cég-cég közötti kapcsolatok, amely egy esetleges (mindig a levegőben lógó) háború esetén lehetetlenné tenné a már jól működő gazdasági folyamatokat. Így tehát kezd oldódni a feszültség, de a tényleges változásokat nehéz pontosan előre leírni.

Azt vártam, hogy sok tradicionális épületet látok, ívelt tetőkkel, de arányaiban nagyon kevés ilyennel találkoztam. Ez múlhat azon is, hogy vendéglátóim számára ez nem volt annyira érdekes; habár kérésemre azért ellátogattunk egy-két igazi tradicionális helyre. 2 templomban voltunk, emlékeim szerint mindkettő buddhista volt, az egyik egy "utcai" Tajpej belvárosában, a másik pedig Linkou Village-ben, ami Tao-Yuan egy külvárosának is vehető. Néhány igen amatőr felvétel látható a következő letölthető fájlokban: 1, 2, 3 (vigyázat, ezek a fájlok 4-5 MB hosszúak!), ezeket Tajpejben filmeztem. Sajnos, az uralkodó színeket kivéve sok minden nem látszik, akárcsak a Linkou Village-ben felvett többi filmen sem: 1, 2, 3 (ezek kicsit - de nem számottevően - rövidebb filmek). A Linkou Village-i templom jóval nagyobb volt, többen is voltak benne, és lehetett volna a jövőre utaló kis jóslatot húzni magamnak, de visszautasítottam Chu-Chingot azzal az érvvel, hogy "ezt nem engedi a vallásom". Szerettem volna árnyaltabban fogalmazni (hiszen magát a "vallás" szót nem is szeretem), de ott, abban a helyzetben erre nem volt lehetőség.

Tajvanban tehát a buddhista és a taoista vallás az uralkodó. A kereszténységről gyakorlatilag nem is hallottak, főként Ming-Siang, aki mellénk szegődött több kirándulásunk során is. Amikor aztán arról beszéltem, hogy Európában - nem úgy, mint Tajvanban - bizony vannak vallási konfliktusok, Chu-Ching is elcsodálkozott (és csóválta a fejét). Csak részleteiben tudtam ott idézni Jézusnak ezt a megdöbbentően sokkoló állítását: "Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával, és így az embernek ellensége lesz a háza népe." (Máté 10,34-36) De sokkal tovább nem jutottunk, és ebben a beszámolóban nem célom tovább feszíteni az Olvasó esetleges borzongását ezzel a témával kapcsolatosan; egyedül annyit írnék még le, hogy nekem nagyon meggyőző volt, hogy nem azon a helyen járok, ahol az életem "biztos kezekben van", egyfajta taszító érzés kerülgetett ezekben a templomokban. Chu-Chingot csak egyetlen pillanat erejéig próbáltam zavarba hozni, akkor sem annyira szándékosan; ez akkor történt, amikor kiderült, hogy minden dolognak (így a pénznek, a sikernek, egészségnek is) van temploma. Ha valaki mondjuk több pénzt szeretne, elmegy a pénz istenének a templomába, visz ajándékot, imádkozik, és mindez segíteni fog rajta. Csak annyit kérdeztem, kissé kétkedve, Chu-Chingtől: "Na, és tényleg segít...?" Amire ő annyit mondott: "Hát...", és vállat vont.

Az étkezéssel kapcsolatos tapasztalataimban is volt a vallásnak némi szerepe. Pl. előjött, hogy a buddhistáknak reggel nem szabad enniük (ha jól értettem), és a marhahús fogyasztása is tiltott. Ennek ellenére volt, akit rajtakaptam, hogy "gyakorló" buddhistaként mégis eszik fűszeres marhahúsos pizzát. (Együtt ettük, bent a tanszéken...) Mert, ugye, azt tanulták a szüleiktől, hogy ezt tilos. Amikor ezt kezdtem feszegetni, Chu-Ching viccesen csak ennyit mondott: "Hát, nem mindenről számolunk be a szüleinknek..."

Az ételektől egyébként eléggé féltem, sőt, Chu-Chinggel több hosszabb levélváltásom is volt, amiben előre problémáztam, hogy mit fogok enni. Chu-Ching rendkívül körültekintő volt velem, hosszú időt töltöttünk a számomra megfelelő étrend kiválasztásával; de amikor kérdezősködtem, hogy mi micsoda, akkor sajnos a legtöbbször annyival ért véget a beszélgetés, hogy Chu-Ching nem tudta, hogy van angolul a kérdéses étel vagy annak összetevői, vagy ha mégis tudta, akkor meg én nem értettem. Így az a kompromisszumos megoldás született, hogy rendszerint igen meggyőzően elmondta (ő is, továbbá Eric, egy tanszékközi kollégája, aki a jobb oldali képek mintegy harmadát készítette), hogy amit éppen ki akarnak nekem választani, az nagyon kiváló, roppantul finom, és mindenképpen kóstoljam meg. Ezután már nem volt visszaút a legtöbb esetben, habár én még indulás előtt leszögeztem magamban, hogy csakis MacDonaldsban és Pizza Hutban (és ezekkel rokon európai-amerikai gyorséttermekben) fogok enni. Néha, 1-2 nap szünetekkel azért mégiscsak megjelentünk ezekben az éttermekben is, és valami számomra is "szokásosat" vettünk.

A tajvani konyha nem rossz, bár gondolom, nekem a túl extrém részét nem merték megmutatni. Utólag (1-2 nappal a fogyasztás után) azért kiderült, hogy ettem olyasmit is, amit különben semmiképpen sem próbáltam volna ki, ha tudom, hogy miből van. (Pl. polipot.) De túléltem, sőt, azt kell mondjam, hogy még ízlett is, sőt, az emésztőrendszeremet sem bolygatta meg voltaképpen egyik étel sem. (Amikor hazajöttem, a fűszeres magyar konyha azonnal paffra vágott; ez a tény elég lesújtóan hatott rám. De nem tanultam belőle, azóta is csak magyar ételeket eszek... :-) Az egyetlen probléma, amit már korábban is felismertem, mikor kínait ettem (akár itt Magyarországon), hogy nekem nem jön be az, hogy a sós ételeket édes részekkel keverik. Így például érthetetlen számomra, hogy a grill csirkét miért cukorral kenik be, és miért nem sóval; de valaki meg pont ezt szereti. Elég - az ételről többet kár is beszélni, hiszen Szegeden nem is egy kínai étterem van, és mindenki kipróbálhatja, hogy hogyan áll ezekhez a dolgokhoz. Mindenesetre én továbbra is maradok a magyar konyhánál; úgy tűnik, meggyőzhetetlen (javíthatatlan?) vagyok.

Egyéb látnivalók és minden, ami kimaradt

Akár a kultúrához is írhattam volna, mégis, mivel a modern Tajvanhoz tartozik, inkább külön részbe írom, már csak azért is, mert a Tajpej 101-es (ami a világ jelenlegi legmagasabb épülete) nagy benyomást tett rám, sok felvételt készítettem ott, no és ez tényleg egy modern épület: 2004-ben készült el. Érdekes volt, hogy Chu-Ching még sosem járt benne, és Ming-Siang a maga 20 évével sem volt túlságosan "elszállva", hogy ő olyannyira büszke lenne arra, hogy itt van a világ legmagasabb épülete.

A Tajpej 101-es külső szépségéről megoszlanak a vélemények; nekem tetszett. Formája egy bambusz, s az alsó emeletein egy nagyon szép pláza van berendezve. Én nem vagyok egy kifejezett plázajáró típus, de ami szép, az szép, igen igényesen csinálták meg, habár vásárolni csak a társadalom felsőbb rétegeinek célszerű itt. A benne helyet foglaló nagy könyvesboltban (ahol egyébként tilos volt fotózni!) a szerkezetét is lefilmeztem egy óvatlan pillanatban, egy kiállított maketten.

Tiszta időben a 101-es a kollégiumi épületünk elől is látszott. Maga a kollégium egyébként kb. 20 km-re lehetett Tajpejtől; az egyetem Tao-Yuan és Tajpej között valahol félúton, a hegyekben helyezkedett el, a campusban volt a kollégium is, s egy francia biológus PhD-hallgatón illetve 4 kanadai angoltanáron kívül egyáltalán nem láttam fehérbőrű embert, nemcsak a kollégiumban, de a környéken sem. (Csupán a reptéren botlottam bele hazafelé tartó európaiakba.) A kollégium mint látnivaló számomra azért lett fontossá, mert nagyon szép szobában lakhattam, s mint megtudtam, a francia lány és a kanadaiak is sokkal rosszabb körülmények között lettek elszállásolva: pl. nekik nem jutott klímás szoba, a tévéről és az internet-elérésről nem is beszélve.

Klíma nélkül nagyon nehezen lehetett volna kibírni a trópusi éghajlatot. A nappali 30-35 fok a szegedi hőséghez képest teljesen normális, ami problémás, az az éjszakai forróság. Ugyanis a hőmérséklet nem megy le 30 fok alá, és mivel a levegő páratartalma magas, ezt még sokkal nehezebb elviselni. Hamar rájöttem, hogy a klímát éjszaka is muszáj járatnom, még akkor is, ha nagy zajjal jár, mert ez az egyedüli módja, hogy ki tudjam magam pihenni reggelre.

Klíma nélküli autót Tajvanban nem is lehet kapni. Chu-Ching nem is tudta elképzelni, hogyan lehetséges, hogy mi Európában klíma nélküli autókban is utazunk. Nagyon szép (és tiszta) volt a tajpeji metró is, amellett, hogy a klíma ideális hőmérsékletet biztosított. Azt például Magyarországon is be lehetne vezetni, hogy 10.000 Ft-nak megfelelő összeget kelljen fizetni, ha valaki a metró területén eszik; ezt mindenki be is tartotta, és egy eldobott papírt sem láttam sehol, annyira tiszta volt az ottani metró, de az utcák is. Kicsit az az érzése volt az embernek, hogy mivel nincs szomszédjuk, jobban vigyáznak erre a kis szigetre, mint a magyarok a maguk országára. De Chu-Ching nem hagyta, hogy túl messzire menjek ezekben a gondolatokban: leszögeztük, hogy ott is, itt is megvannak azok az emberek, akik felelőtlenek, s megvannak, akik odafigyelnek ezekre az egyáltalán "nem apróságokra".

Egyébként csapból vizet sosem isznak, előtte felforralják. Én azt hittem, hogy amiatt, hogy az ivóvíz rossz minőségű. De Chu-Ching ebben is kiigazított: inkább hagyomány ez is, a széthúzó régiek néha megmérgezték egymás ivóvizét, és azóta jobb az óvatosság. A Bruce Lee-filmek leszámolós hangulata jutott erről az eszembe... A vízforralás egyébként nem egy olyan különleges dolog, mivel ezeket automaták végzik, és az ember egyszerre ihat meleg vizet (teát) vagy hideg vizet ugyanabból a gépből.

Ahogy nézegetem még, hogy mi az, amit feltételenül megmutatnék a sajnos elég életlenül sikerült képekből és filmekből, úgy találtam, hogy a linkou-i parkot feltételenül jó lenne még idetenni. Ez a buddhista templom mellett volt egy közepesen nagy területen, és mind a növényzet, mind a hagyományos építésű pagodák és a hidak nagyon látványosak és megindítóak voltak. Íme néhány közülük: 1, 2, 3, 4.

Érdekes még ezen kívül a távol-keleti masszőr-hagyomány. A Chang Gung Egyetem Tao-Yuan-i kórházának alagsorában az emberek minden további nélkül odaültek a helyi masszőrökhöz, és egyszerűen "élvezték a műsort", "gyógyultak". Itthon, ahogyan a képeket mutogattam, többen számon kérték rajtam, hogy én miért nem ültem oda, s miért nem próbáltam ki. Érdekes, nekem ez ott egyáltalán nem jutott eszembe... :-)

Zárszó

Csak a legfontosabbakat írtam le, persze, ennél még lehetett volna rövidebben is írni, de azt már nem akartam. A hosszú utazás elég elrettentő, ha arra gondolok, hogy szívesen mennék-e még egyszer, de az ottani embereket, közöttük a tanszék tagjait (Chu-Chinget leginkább...) igencsak megkedveltem, és örülnék, ha még viszontláthatnám őket. A vendégszeretetük példán felüli volt, amit nehezen tudok szavakkal elismerni.

Leginkább egy kiránduláshoz hasonlított ez a pár nap, még akkor is, ha Chu-Chinggel több olyan napot is eltöltöttünk, amikor szinte csak a számítógép előtt ültünk, és "formáltuk az anyagot". Azt hiszem, az igazi gyümölcse ennek az útnak az a kapcsolat, ami a közös munkákat meg fogja tudni alapozni, s talán a tajvani kollégákkal összevont erő (hiszen Chu-Chingnak is vannak ismeretségei fiatal, rátermett programozók között, ilyen maga Ming-Siang is) új lendületet adhat a számítógéppel segített matematikaoktatásnak. Ebben talán egy pici részünk nekünk is lehet, főként a Bolyai Intézetben dolgozó néhány kollégára gondolva - de mindenki másra is, aki fantáziát lát ebben az új tudományterületben -, reményeim szerint a nem túl távoli jövőben.

Kovács Zoltán (kovzol kukac math pont u kötőjel szeged pont hu) http://wmi.math.u-szeged.hu/~kovzol

Utoljára módosítva: 2006-09-07 19:28
Ezt az oldalt eddig legfeljebb 4494 alkalommal látták 2004 júniusa óta.